Etyeki Református Egyházközség

A Megujult az Etyeki Református Egyházközség hivatalos lapjának, XV. évfolyama 3. száma, amelyet az alábbiakban lehet elolvasni: Híradó

2012. 05. 16.

Érdekes riport a Hit Gyülekezetről

Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.

2012. 05. 15.

Hivatalba lépett Áder János

Csütörtökön elfoglalta hivatalát az új köztársasági elnök, Áder János. A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott volt többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

2012. 05. 10.

“A szocik által elkótyavetyélt jószágot vissza tudtuk szerezni a közösségek javára”

Trend- és struktúraváltás következik a kormányzásban – mondta el a Rájátszásban a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos szerint a konszolidáció két éve következik, és emiatt személyi változások várhatók a kormányban.

2012. 05. 10.

Gyurcsány dolgozata – már a baloldal is kitagadta

    Fecsegő pletykás öregasszonyokhoz hasonlította az MSZP vezetését Gyurcsány Ferenc, és bírálta a párt választási kampányát is. Egy 40 oldalas értékelést írt a volt miniszterelnök. Ebben arról is szó van, hogy a választási vereség miatt az elmúlt 8 év vezetőinek, köztük neki is mennie kell. Ebben egyetért vele például Szili Katalin, aki azt mondta [...]

2012. 05. 10.

“A gazdaság beindítása az elsőszámú prioritás”

Az elmúlt két évben a magyar kormány azt a döntést hozta, hogy nem a megszorító politikát folytatja, hanem a gazdaságnövekedésre helyezi a hangsúlyt – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn, a Hír TV Rájátszás című műsorában.

2012. 05. 09.

Kósa: Gyurcsány Ferenccel nagyon-nagyon sok baj van

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal. Kósa Lajos erről a Fideszben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában, ahol közölte azt is, hogy nem vállalná a frakcióvezetést.

2012. 05. 09.

Nyári programok, szinte ingyen

Programjaink: Május 17. 18:00 Áldozó Csütörtöki istentisztelet Május 18-20. Református Zenei fesztivál Budapesten. Május 19-20. Pincefesztivál. A református templom mindkét nap nyitva tart 10:00 – 18:00 óra között Kiállítás az Országos Kórházmisszóról Május 20. 10:00 konfirmáció, vizsga és keresztelés Május 20. 14:30 zenés áhítat orgonakísérettel Május 20. A Református Egység Napja. Május 27. 10:00 Pünkösd [...]

2012. 05. 09.

Üzenet csak magyaroknak

From the desk of ‘ Rev. Peter M. Szabo 385 Blvd. Deguire, Apt. 606 Ville St. Laurent, QC, H4N 0A7 Az üzenet itt olvasható

2012. 05. 06.

Mennyit keres az orvos, az ápoló, a rendőr, a mozdonyvezető

A közt szolgálja az orvos, az ápoló, a rendőr, ahogy a TEK-es, a mozdonyvezető és a közmédiában dolgozó is, mégis egészen elképesztő a fizetések közötti különbség. Vajon mitől függ egy szakma értéke, társadalmi megítélése? Az általa elérhető fizetéstől, hírnévtől, hatalomtól vagy attól, mekkora hasznot hoz a társadalomnak?

2012. 05. 06.

Tud-e olyat adni az IMF, amire nekünk szükségünk van?

Az IMF-nek több fajta hitelkerete is van, ezekből azonban nem mindegyik jelent megoldást Magyarország számára. A tárgyalások sikeres lezárásához továbbra is szükség van az EU és az EKB hozzájárulására – vagyis politikai feltételekkel még akkor is számolhat a magyar kormány, ha az IMF azokkal nem is foglalkozik.

2012. 05. 06.

Zuhan a magyar csődkockázat

Meredeken csökkent a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása azokra a jelzésekre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi brüsszeli találkozóján előrelépés történt az IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló tárgyalások ügyében.

2012. 05. 06.

Meghívó

2012. 05. 06.

Mit mond a Biblia a keresztyén anyákról?

Az anyaság nagyon fontos szerep, és az Úr sok asszonyt megáld vele. Azt olvassuk, hogy a hívő édesanya szeresse a gyermekeit (Titusz 2:4–5), mégpedig részben azért, hogy ne érje gyalázat megváltó Urát, akinek a nevét viseli. A gyermek az Úr ajándéka (Zsoltárok 127:3–5). A Titusz 2:4-ben a görög ’fileoteknosz’ szó a gyermeküket szerető anyákkal kapcsolatban [...]

2012. 05. 06.

Anyák napja 2012

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Tartalomjegyzék Áldás a szülőkre Van hely, hol minden kicsi széken Nevetve ültem egykoron. S tipegő léptem, gügyögésem Mosolyt rajzolt az arcokon. Van ház, ahova tartozom, Más otthonba sohse térek, Bármely családhoz, minden [...]

2012. 05. 06.

« Előző oldal

Képek

  • Képek

    img_3238 35 img_3266 img_3267 img_3225 52 opusztaszer-1963 48 18 img_3268
  • Időjárás

    • Ma
    • 25°C - Derűs
    • H
    • Min:16°C / Max:29°C
    • K
    • Min:17°C / Max:24°C
    • Sze
    • Min:18°C / Max:27°C

    Ilyen volt...

    etyekert@etyekert.hu

    Weblap készítés